Összefogásban a fejlődésért: Kulcs is részesül az állami támogatásból

Összefogásban a fejlődésért: Kulcs is részesül az állami támogatásból

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 110.000.000 forint, melyből Kulcs Községi Önkormányzat 24.999.506 Ft támogatásban részesült. „Kulcs, Besnyő, Beloiannisz és Pusztaszabolcs települések infrastrukturális fejlesztése” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg. A program keretében Kulcs településen az Egészségház előtti buszöblök kialakítása és egy buszváró felépítmény megépítése valósul meg. A beruházás kezdete 2025. július 1-e, és várhatóan 2027. június 30-án fejeződik be.

Versenyképes Járások Program: Közös célok, közös fejlesztések

A program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.Korábban arról számoltunk be, hogy a Versenyképes Járások Program keretében Dunaújváros 160 millió forint támogatást kapott, amelyből két kiemelt fejlesztés valósul meg.

https://www.duol.hu/helyi-kozelet/2025/11/versenykepes-jarasok-program-kulcs-telepules